17. Rész - I love you! And you?

Sziasztok! Elmondhatatlanul boldoggá tesztek minket a kommentekkel. komolyan nagyon szívmelengetőek. Az ilyen pillanatokért és kommentekért éri meg bajlódni ennyit a részekkel . Bátorkodtunk a komihatárt 5*re emelni. Remélem nem jelent nagy gondot. :D :* és nyugodtan osszátok meg a véleményeteket a lenti képről is. Saját . :) Puszi: Sky és Ella ♥ 


Nem tudtam, hová tenni ezt a cikket. Persze nem lepődtem meg , mert a paparazzik mindenhol ott vannak és mindent kiforgatnak amit csak látnak, de szerintem Ella nem fogja ilyen könnyen fogadni, bár ez most a legkevésbé sem tud érdekelni! Jelenleg csak az számít,hogy felébredjen és jól legyen.
-Mi lesz most?-kérdezte Sky
-Ezzel semmi. Nekem , most csak az számít, hogy Ella rendbe jöjjön!-dobtam félre a magazint hanyagul
-Tényleg szereted.-mondta mosolyogva
-Azt hittem ezt már tisztáztuk.-mondtam
Hirtelen megmozdult Ella keze. Döbbenten kaptam oda fejem, és Skyler is tudta már mit jelent ez. Halkan nyöszörögni kezdett, majd lassan nyitotta ki szemeit. Pislogott párat értetlenül, majd könnyek lepték el szemei, melyek utat törtek maguknak. Gyengéden letöröltem arcáról, mire meglepődve reagált.
-Louis.-pattant volna fel, ha a seb nem vágja vissza hatalmas fájdalmak közepette
-Óvatosan!-szóltam rá kissé dorgáló hangon.- Maradj csak. Pihenj.-enyhültem meg ismét
Aprót bólintott, majd tekintete megakadt Skyleren. Egy erőtlen mosollyal nyugtázta, hogy Sky itt van.

Ella

Mikor minden elsötétült azt gondoltam, hogy vége. Vége az örökös szenvedésnek, a rettegésnek, a bujdosásnak, a menekülésnek, mindennek. Őszintén? Nem is bántam volna. Talán így lett megírva és én ezt elfogadtam, de úgy látszik Istennek más terve van velem. Visszahozott. Szinte a halál küszöbén álltam, mikor egy lágy kéz megérintett és visszahúzott. Ekkor kezdett felerősödni a fájdalom, a kín, a szenvedés. Ugyan megszokhattam már, de még is ez valahogy nehezebb volt. Sokkal fájdalmasabb, mint az eddigi. Iszonyatos volt. Még is egy puha kéz tartotta enyémet és ez melengette szívemet, mert tudtam, hogy kié ez a kéz. legalább is azt hittem, hogy tudom. Mikor felébredtem kinyitottam szemeim nem bírtam mozdulni. Csak meredtem a plafonra, míg meg nem teltek könnyel szemeim, majd kicsordultak. Ugyan ez a puha kéz, gyengéden távolította el a sós folyadékot arcomról. Fel pillantva azonban meglepődtem. Nem is értem miért. Miért hittem azt, hogy más van itt. Nem is vágyom másra. Szívem hevesebben dobog, mikor a közelemben tudhatom. Olyankor érzem magam valakinek. És nem csak egy haszontalan árvának, aki 16 évesen elszökött az árvaházból. Vele nem érzem magam küldöncnek. És folyton érezteti velem, hogy igen is érek valami, mindazok ellenére, hogy nem tud a múltamról, sem a jelenemről. Ő még is feltétel nélkül mellettem áll. Még ezek után is. De vajon miért? A legtöbb ember , már rég lelépett volna egy ilyen után, de ő nem. Ez sem tántorította el. Mellettem maradt és most is fogja a kezem és érezteti jelenlétét. Csak azt nem értem Skyler hogyan került ide. Vajon már mind tudják mi történt? 

Louis közölte, hogy lemegy és készít nekem valami ételt és nem fogadott el ellenkezést. Addig is kettesben maradtunk Skylerrel. Tökéletes alkalom, hogy rákérdezzek.

-Hogy érzed magad?-előzött meg 

-Szarul, de büszkén.-mosolyodtam el halványan.- De most hadd kérdezzek én. Honnan tudtad, hogy velem történt valami, vagy miért vagy itt?-kérdeztem 

Tényleg nem értettem, miért van itt, hisz nem vagyunk olyan szoros kapcsolatban, szerintem.

-Jogos. Ugyan Louisnak azt mondtam, hogy Harrytől tudom, de igazából Dave szólt nekem.-mondta halkan 

-És ezért jöttél?-lepődtem meg 

-Igen, hisz barátok vagyunk. És szerintem te is megtetted volna ugyan ezt fordított esetben.-mosolyodott el 

-Köszönöm.-próbáltam felülni,hogy megöleljem, de nem jött össze 

Iszonyatos fájdalom nyilallt a hasamba, minek hatására akaratlanul is könnyeztem. 

-Inkább maradj.-hajolt ő hozzám megölelve 

Nem sokkal később Louis is visszatért, tálcával a kezében. Vajas kenyér és gőzölgő tea díszítette a tálcát, mit lehelyezett mellém, majd óvatosan segített felülni. Nagyon édes volt, mert felajánlotta, hogy megetet, de visszautasítottam mondván, hogy csak sebesült vagyok nem pedig béna. Szerencsére megértette. Skyler viszont távozni készült és mivel nem tudtam lekísérni így csak megölelt és Louis kísérte ki. Majd sietősen visszatért hozzám. 

-Ugye jól vagy?-kérdezte arcomat simítva

-Igen köszönöm.-fogtam meg kezét.- De neked ugye nem esett bajod?-kérdeztem rá félénken
-Nem, de sajnos ez rólad nem mondható el.-fogta meg kezemet .-Miért álltál elém?! Akkor most nem feküdnél itt fájdalmak közt.-remegett meg hangja
-Igen, mert akkor te feküdnél itt, és ezt nem hagyhattam. Nekem úgy is mindegy.-mondtam rácáfolva
-Mi az, hogy mindegy?! Nem mindegy! Tudod mennyire fáj így látni téged?! Még jobban , mintha én feküdnék itt.-akadt ki még jobban
-Komolyan?-lepődtem meg
-Igen, mert nagyon kedvellek és féltelek.-nézett szemebe
-Én is nagyon kedvellek.-vesztem el tekintetében
Közelebb hajolt,homlokunkat egymásnak támasztva. Ajkainkat puhán tapasztotta össze, majd reakciómra várt. Viszonzást kapott csókja. Karjával óvatosan ölelte körbe derekamat és pedig nyakát. Elvesztettem a fejem. Tudtam nagyon jól, hogy nem szabad ezt tennem, mert nem sodorhatom még több veszélybe. Mikor azonban észbe kaptam, elhúzódtam tőle.
-Mi a baj?-kérdezte értetlenül
-Sajnálom Louis, de ezt nekünk nem szabad! Ez hiba volt! Ne haragudj, csak elvesztettem a fejem.-dörzsöltem meg arcom könnyeimet visszatartva
-Nem értelek Ella. Miért ne szabadna. Tudtommal senki sem áll az utunkba és.....én....szeretlek.-remegett meg hangja
-Sajnálom Louis, nem lehet! Kérlek értsd ezt meg!-folyt le egy könnycsepp arcomról
-De miért?! Nem tudok olyan okot amiért ne lehetne!-akadt ki
-De én tudok. Fele annyira sem ismersz mint azt hiszed.-mondtam keményen
-Akkor engedd, hogy megismerjelek.-fogta meg kezemet ismét, de elhúztam
Könnyes tekintettel néztem rá fejemet csóválva. Idegesen felpattant, majd kiviharzott az ajtón. Egy hangos ajtócsapódás hallatszott. Gondolom elment. Nem hibáztatom, mert csak is magamnak köszönhetem. Én voltam vele ilyen, de nem tehettem mást. Muszáj ilyennek lennem. Nem hagyhatom, hogy baja essen. Inkább elveszítem , mintsem bajba sodorjam. Bár nagyon fáj hogy, így elment.Még sosem vesztünk össze, főleg nem ennyire. Biztosan utál. de talán így lesz a legjobb neki. Legalább biztonságban van. Azt mondta , hogy szeret. Úristen! Bevallotta, hogy szeret! Nem tudom felfogni. Igazából most a felhők felett járnék, ha nem marná a szívem a gondolat, hogy most veszítettem el az egyetlen srácot,sőt embert aki valaha is foglalkozott velem. Újra egyedül maradtam. Nem új érzés. Volt elég időm megszokni. 19 rohadt kemény év. De túltettem magam rajta. Szinte 16 évesen már felnőtt fejjel gondolkodtam. Akkor álltam be az FBI-hoz is. Úgyhogy lassan 4 éve, hogy velük dolgozom. Ők megtanítottak arra, hogyan védjem meg magam, és hogyan zárjam ki az érzéseimet. Profin kiképeztek , így semmi gondom nem akadt már. Egyetlen gyenge pontom a magány volt. Mindig is egyedül voltam, ezért is sikerült behálóznia Ryannek és ezért nem tudtam lerázni, mikor már vert. De mikor egy súlyosabb "balhénk" után Dave észrevette közbelépett és lekoptatta. Legalább is azt hittük, de ettől bekattant és elkezdett ártatlanokat is verni, mert én már nem voltam ott boksz zsáknak. Egyszer a kórházba is kerültem. Bárki aki szembe jött az utcán vele, az nem úszta meg. Egy embert halálra is vert, majd ráállították az FBI-t és én lehettem az a "szerencsés" , aki megbilincseli és börtönbe dugja. Nekem kellett segítenem, mert csak én ismertem minden apró mozzanatát. Gondolatmenetemből az ajtó nyitódása zökkentett ki. Dave és Sky léptek be a fa nyílászárón.....