2. Évad 20. Rész - My family

Sziasztok! 
Nehézkesen megszületett a rész! Reméljük tetszik! ;) 
Nem lett valami hosszú, de a következőkben elég terebélyesekkel készülünk! 

Ella & Skyler

~Skyler~

Reggel gyermekemre keltem, aki elkezdett mocorogni a pocakomba. Ilyenkor nem igazán díjazom. Az én mocorgásomra, már Harry is felkelt, felnézett rám, de rögtön fejét a párnába nyomta és magához húzott. Olyan érzésem támadt, mintha elfelejtettem volna valamit, 5 percnyi gondolkozás után be is ugrott. 

- Harry ma kell orvoshoz mennem! - vágtam egyenesbe magam. 

- Mi van? - nézett rám kómásan. 

- Ma kell az orvoshoz mennem! 

- Anya felhívja az egyik orvost és elmegyünk itt, oké? - dörzsölte meg szemét, majd lementünk és megbeszéltük Anne-el, aki rögtön híva az egyik barátnőjét, 11 órára kaptunk időpontot, én pedig a Londonit lemondtam. Elkészültünk és megreggeliztünk. Mindenki eljön velünk az ultrahangra, mert kíváncsiak a babára. Darcy, elég álmos volt, de nem akart senki itthon maradni, így kénytelenek voltunk őt is elvinni magunkkal. Elég nyűgös volt.
Az orvosnál elég furcsán néztek ránk, hogy ennyien jöttünk, ma elvileg megtudhatjuk a baba nemét, de még nem biztosra. Az orvos nemsokára szólított is minket és bementünk, mindannyian. Kérdezgetett pár dolgot s kezdődött is az ultra-hang.
Ránézett mindenki a képernyőre, én az orvos arcára néztem, aki elvolt képedve. A szemüvegét lehúzta.
- Volt már orvosnál? - nézett rám.
- Nem. - ráztam a fejem.
- Akkor szerencsének érzem magam, hogy elmondhatom,  két baba van! - mosolygott. Az állam a földet verdeste. Kettő? Kettő!
Miután elmondta ennek a következményeit, hogy most sokkal jobban kell magamra vigyázni, és, hogy semmi féle kép ne idegeskedjek és ha valamit nem úgy érzek ahogy annak kéne lenni akkor rögtön menjek orvoshoz, mert elveszíthetem a babákat. Nem kicsit ijedtem meg! Kaptunk egy képet a babákról.

Amikor az orvos a nemüket akarta elmondani, rögtön ellenkeztünk, hogy nem akarjuk tudni. Ezt Harryvel megbeszéltük, hogy most nem szeretnénk tudni, vagyis inkább rábeszéltem.
Miután megkaptuk a papírokat, vissza mentünk, Anneékhez és elkezdtünk szedelőzködni, hisz indulni kéne haza felé. Darcy kicsit hisztis volt, persze az ebédnél kiverte a dilit. Mindenki csodálkozott, hogy ekkora hangja van. Ebbe az apjára ütött. Harry nagyon kiakadt, még nem látta hisztizni, bemutatom a hisztis kislányát. Darcy levágta magát a földre és torka szakadtából üvöltött. Csodálom, hogy nem száradt ki. Mindenki el volt képedve, sajnálták, hogy reggel felkellet keltenünk. De miután abba hagyta, már csak jót nevettünk rajta. Egész álló nap boldog voltam, mosolyom fülemig ért, boldog voltam a családommal, akik szeretnek. Délután sajnos indulnunk kellet haza. Nehézkes búcsút vettünk mindenkitől, most megismert családtagoktól, akikről csak pozitív véleményem van! Nagyon szeretem Harry családját és még nagyobb boldogsággal tölt el, hogy lassan én is közéjük tartozhatok! Miután hazaértünk Darcy már elég álmos volt így közösen megfürdettük majd leraktuk aludni. Harryvel kézen fogva mentünk be saját szobánkba és kezdtünk neki a közös fürdésnek. Érintéseire a libabőr még mindig megjelent rajtam, a pillangóim pedig szárnyra keltek gyomromba.

~Ella~

Döntenem kell! Megcsináltassam a műtétet vagy ne ? Veszélyes, de kockázat nélkül nincs siker! De ha elrontják az orvosok és maradandó sérüléseim lesznek? Nem! Inkább  maradok vak, mint egyéb! Amúgy is már megszoktam! Majd Aaron segít nekem! Nemsokára eljön az ideje, hogy közöljem Louisval és az öcsémmel a döntésem, aztán Aaronnal saját utunkra menjünk. Nem fogok a srácokra támaszkodni mindig. Így is annyi mindent tettek már értem, pedig veszélybe kerültek miattam. És teljesen megértem, hogy utálnak.... Louis az akinek sosem fogom tudni meghálálni azt a rengeteg dolgot , amit értem tett. Egy pillanatra sem hagyott magamra, pedig biztosan nem hiányzott neki a pesztrálásom. Meg volt a maga baja a sebével, mit szintén miattam szerzett. És még is, egy pillanatig sem volt velem ellenszenves, vagy haragos. Felébredve nem túl mély álmomból, mocorogni kezdtem, mire Louis erős karjai védelmezően fonódtak még jobban derekam köré, magához láncolva teljesen. Édes szuszogása csiklandozta nyakamat, jóleső borzongást keltve bennem. Szembe fordultam vele, majd mellkasába fúrtam arcomat. Tudom min gondolkodtok most. Hogy együtt vagyunk-e? Hát nem! Nem teszem ki többé őt ilyen veszélynek! Ezért is fogunk Aaronnel elköltözni, amint közöltem velük és az orvossal is döntésemet. Nem fogom hagyni, hogy többé bármelyikük is veszélybe kerüljön miattam.
-Reggelt.-motyogta Louis hajamba puszilva
-Neked is.-motyogtam mellkasába
Felkelt mellőlem, majd kisegített az ágyból. Elkísért a fürdőig, ahol elvégeztem reggeli teendőimet, majd az ajtó felé vettem az irányt ismét. Kinyitottam az, azonban szerencsétlen módon átestem a küszöbön. Louisnak köszönhetem, hogy nem ütöttem meg magam, mivel időben elkapott.
-Köszönöm.-motyogtam, mikor talpra állított
Nem válaszolt. Reagálásképp egy apró csókot hintett homlokomra, majd elindultunk valamerre. Gondolom a konyha felé, mivel a lépcső előtt, mint mindig, most is ölbe vett és levitt, majd óvatosan vissza helyezett a csempére. Derekamnál ismét magához ölelt, vezetve engem a helyes irányba.Segített leülni egy székre, majd magamra hagyott. Testvérem halk, kómás hangja csendült meg a hatalmas csendben, mi a konyhára telepedett. Aaron hozzám lépett és arcon puszilt, majd eltávolodott, ugyan is nem éreztem jelenlétét. Fejemet lehelyeztem az asztalra elgondolkodva. Hogy hogyan fogom közölni a srácokkal, döntésemet, s, hogy elköltözünk. Halk, csoszogós léptekre lettem figyelmes, bár tudtam, hogy Louis az. Csak ő szokott így csoszogni. Felkészültem érkezésére, így nem ért váratlanul, mikor nagy tenyerei közrezárták apró kézfejem, egy bögrét közé préselve.
-Köszönöm.-suttogtam
Hajamba puszilt, majd egy szék csikorgó hangja hozta rám a frászt, amint mellettem valaki kihúzta.
-Ne haragudj. Nem akartam.-simogatta karomat Liam bűnbánó hangon
Biztató mosolyt küldtem irányába, legalább is remélem, hogy felé mosolyogtam és nem csak a semmibe, mint egy hülye. Louis rosszalló sóhajt hallatott, majd elcsoszogott mellőlem. Hangokból ítélve, mindenki , vagy is Harry kivételével mindenki itt volt. E a legjobb alkalom a hír közlésére. Most vagy soha!!! Hajrá Ella képes vagy rá!
-Srácok.-szólaltam meg halkan felhívva magamra figyelmüket.- Nem vállalom a műtétet.-mondtam ki nagy nehezen
Hatalmas csend telepedett a helységre. Szinte lélegzetvételt sem lehetett hallani. Gondoltam, hogy hasonlóan fognak reagálni.Egy kéz fogta meg enyémet.
-Biztos vagy ebben?-hallottam Louis aggódó hangját
Mély levegőt véve bólintottam. Hajamba puszilt, jelezve támogatását.
-Mi melletted állunk, bárhogy is döntesz.-simogatta meg hátamat , hangjából ítélve Liam
-Köszönöm srácok, de nem fogok visszaélni vendégszeretetetekkel . Aaronnel elköltözünk.-mondtam
-Mi?!-döbbent meg mindenki
-Nem Ella! Szó sem lehet róla! -tiltakozott hevesen Zayn
-Nem hagyunk magadra! És nem élsz vissza a vendégszeretetünkkel, mert te nem vagy vendég! Te itt élsz velünk, mint eddig! Ez a te otthonod is, ahogy Aaroné is!Mi mind egy család vagyunk! Beleértve téged és Aaront is!- vitázott Niall is
-Pontosan!És én sem engedem, hogy elmenj!- simogatta kézfejem Louis
Arcomat dörzsölgettem gondolkodva szavaikon. Nem értem! Miért ilyen rendesek velem, hisz biztosan utálnak a történtek miatt! Én is utálom magam! Nem hogy ők!! Most már tudják milyen a környezetemben élni, még is marasztalnak. És Louis! Ezek után is törődik velem,és talán szeret is...És bár majd ki ugrik a szívem bordáim közül örömömben , még is szomorúsággal tölt el, mert nem lehetünk együtt... Nem tehetem ki sem őt, sem a srácokat több veszélynek. Ennyi is bőven elég volt.Nem kockáztatok! Csak azt tudnám, hogy fogom megoldani, ha itt fogok lakni velük. És ha otthagyom az FBI-t? Akkor talán végre biztonságban lesz mindenki! Remélem......

2. Évad 19. Rész - I save you!

~Ella~

-Mi? -rémültek meg mindketten 

Ian azt hiszem elment szólni valakinek. Én addig felküszködtem magam az ágyon ülő helyzetbe, majd megpróbáltam lemászni onnan, de Louis nem engedte. 

-Maradj már nyugton! Csak egyszer! Könyörgöm!-idegeskedett Louis, majd kezeimet fogva tartott az ágyon 

Nem láttam, de éreztem, hogy nagyon közel van. Alig pár milliméter választhatott el minket, de én nem láttam. Semmit sem! Csak monoton sötétséget! És ez nagyon megrémiszt! Mi történhetett?! Miért nem látok semmit?! Mi lesz így?! Hogy fogok dolgozni?! Hogyan fogom gondját viselni az öcsémnek?! Egy ismeretlen férfi hangra lettem figyelmes.
-Miss. White?-kérdezte egy idegen hang
-Igen.-válaszoltam megszeppenve
-Dr. Robert vagyok.-simította meg kézfejem köszönésképp
-Dr. Úr, mi történt a látásommal?-tértem egyből a lényegre
-Nos az eseményekről értesültem és valószínűleg, mikor elájult beverhette a fejét és ez vezethetett látásvesztéshez.-magyarázta
-És hogyan nyerheti vissza a látását?-kérdezte Louis
-Műtéttel, de az ő esetében nagyon kockázatos. Egy ér pattant el, mi teljesen megszüntette a látását, de ezt vissza forrasztani már nehezebb mivel közvetlen mellette több érzékeny ín is elhelyezkedik. Ha ezek bármelyikéhez is hozzáérnénk egyéb és komolyabb problémák is felléphetnének, mint például agykárosodás, vagy teljes körű amnézia.-magyarázta - De erre kap egy kis időt a hölgy, hogy döntsön.-simította végig az arcom
Mit Louis egy torokköszörüléssel nyugtázott. Szinte már vártam ezt! Mindig féltékenykedik. De jól esik, mert érezteti velem, hogy még mindig szeret. Bár ne lenne így! Az ő érdekében! Bár ne ismertem volna meg! Most nem lenne itt miattam! Biztosan valahol turnézna és egy másik lánnyal ücsörögne kézen fogva, csókolózva. Fáj belegondolni is, hogy mással lássam, de így sokkal jobb lenne neki! Nem kéne miattam itt legyen és nem sebesült volna meg! Nem lenne veszélyben soha sem! Viszonylag nyugodt és veszély mentes életet élhetne, ha én nem lennék....

*****

Miután az orvos kiment nagy nehezen visszafeküdtem az ágyra, majd lassan elnyomott az álom. Mikor megébredtem megpróbáltam felülni és két kar egyből segítségemre sietett. Érintése gyengéd volt és puha. Segített kiszállnom az ágyból, majd talpra állnom.

-Hová készülsz?-kérdezte csilingelő hangján 

Innen tudtam, hogy Louis az. 

-A fürdőbe.-mondtam halkan 

Óvatosan átkarolta a derekam, majd vezetett egészen az ajtóig. Ott átsegített a küszöbön, majd kérésemre magamra hagyott. Gondoltam csak tudok egyedül is boldogulni. Kintről hangokat hallottam. Mikor végeztem és elrendeztem magam eltapogatóztam az ajtóig, majd a kilincset megtalálva lenyomtam és kinyitottam az ajtót. Azonban véletlenül nekinyitottam valakinek.

-Áúú! Nem látsz a szemedtől?!-rivallt rám Skyler

Igen, meg sem lepődtem! Tudtam, hogy utál és csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy pont bele botlom. De nem vettem magamra azt amit mondott, bár fájt! Ez az egy haszna van a kiképzésemnek, amit az FBI-nál kaptam, hogy ki tudom zárni teljesen az érzelmeim és el tudom engedni a fülem mellett az ilyeneket.

-Sajnálom.-mondtam halkan, majd elindultam volna ki de megbotlottam a küszöbben 

Szerencsére valakinek elég gyors volt a reflexe és elkapott.

-Vigyázz.-szólalt meg Louis .

Nagyon közelről hallottam hangját innen következtettem, hogy ő kapott el. Nem lehetett túl kellemes neki sem, hiszen seb van a hasán és tudom milyen érzés az. Szegény még most is szenved miattam. Felsegített, majd az ágyhoz vezetett és segített felülni. 

-Skyler te pedig válogasd meg a szavaidat! Ne feledd, hogy Ella mindig melletted volt, mikor szükséged volt rá, te pedig most hátat fordítasz neki! És csak, hogy tudd! Nem szándékosan nyitotta rád az ajtót, ugyan is elveszítette a látását, mikor megmentette az életem!-védett meg Louis 

-Louis hagyd! Ne vitázz miattam.-mondtam halkan 

-Én nem tudtam.-mentegetőzött Sky döbbenten

-Nem tudhattad.-vontam vállat, majd felkínlódtam magam az ágyra 

Nem sokkal később bejött az orvos megint. Kérdezgetett, hogy hogyan érzem magam, meg megvizsgálta a sebeim. Persze ez Louisnak megint nem tetszett, de végül sérelmeit félretéve megkérdezte az orvost, hogy mikor mehetek el innen. Nem is, hogy ő, hanem én. Az orvos pedig közölte, hogy ő is és én is még ma elhagyhatjuk a kórházat, ha vigyázunk magunkra. Meg adta a számát, hogy majd tudtára adjam később a döntésemet a műtéttel kapcsolatban. Louis elkísért a fürdőig megint, hogy felöltözhessek míg az orvos elkészíti a papírjainkat.
-Ne segítsek?-kérdezte aggodalmaskodva
-Nem, köszönöm. Megoldom.-mondtam
-Szólj, ha segíthetek.-engedte el a kezem
Bólintottam egyet, majd betapogatóztam a fürdőbe kezemben a ruháimmal. Nagy nehezen magamra vettem, majd újra eltapogatóztam az ajtó felé és lenyomva a kilincset kinyitottam. Hirtelen két kar fogta meg derekamat én pedig reflexből fogtam meg csuklóját,hogy megvédjem magam, de utána leesett, hogy biztos csak Louis, ezért el is engedtem.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.-puszilta meg homlokomat
Melegség öntötte el szívemet. Bizsergető érzés járta át az egész testem. Olyan volt, mint régen. De nem lehet.... Többé nem keverhetem bajba.Ennyi épp elég volt.. Többé nem hagyom.

Az orvos perceken belül visszaárt a papírokkal, mi pedig aláírtuk és távozhattunk.
-Indulhatunk?-kérdezte Ian
-Nem!-vágta rá Louis kezemet megfogva .- Nálunk leszel míg el nem jön a műtét ideje.-simogatta meg arcomat
Gondolom velem szemben áll. Érzem közelségét.
-Nem Louis! Köszönöm, de nem leszek a terhetekre. Lesz elég gondod így is miattam.- helyeztem óvatosan sebére kezemet
-Nem leszel a terhünkre. Különben is, Aaron is már becuccolt a régi szobájába. És hidd el, neked is könnyebb lesz ott eligazodni, hisz már nagyon jól ismered a házat. Szóval semmi ellenkezés.- simított el egy tincset arcomból
-Rendben.-mondtam halkan, majd szorosan megöleltem
Jól esett újra belélegezni őrjítő illatát. Éreztem heves szívverését. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el tökéletes ajkait. Éreztem, amint mélyen beszippantja illatomat.
-Köszönöm.-suttogtam mellkasába
Válasz ként, csak hajamba puszilt. Kibontakozva egymás karjaiból útnak indultunk. Hirtelen valaki más is megkarolt engem, hogy segítsen, azonban én megijedtem.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.-mondta Ian
Egészen az autóig kísért minket, majd ott elbúcsúzott tőlem. Már megy is vissza Párizsba. Szorosan öleltük meg egymást búcsúzásképp.
-Mindig szeretni foglak.-suttogta fülembe, majd arcon puszilt
Nem tudtam mit mondani neki erre. Csak lehajtottam a fejem. Bár úgy sem láttam őt, de akkor is ez bennem van. Olyan rosszul érzem magam miatta. Talán én is érzek iránta valamit? Talán többet szimpla barátságnál.... De hiszen én Louist szeretem és még is felejthetetlen számomra mindaz, ami Iannel volt. Minden egyes apró emlékfoszlány melengeti a szívem. De azért remélem nem most hallok róla utoljára.
-Kérlek vigyázz rá.-mondta , de gondolom nem nekem
-Ne aggódj, jó helyen lesz.-mondta Louis
Csodálkoztam is, hogy nem vágott közbe mikor ölelkeztünk Iannel. Általában ezt szokta, de talán csak hagyta , hogy elbúcsúzzak tőle. Hisz tudja, hogy fontos nekem. Bár nem kedveli emiatt. Fiúk... Tipikus féltékenység.... De olyan aranyos Louis mikor féltékeny. Egy váratlan de gyengéd puszit kaptam homlokomra, majd csak az ajtó csapódását hallottam. Gondolom Ian volt. Éreztem, ahogy szemeim könnyel telnek meg. Talán nem is látom többé, akár szó szerint... Hiányozni fog. Egy gyengéd érintés törölte le arcomról könnyeimet.
-Szereted?-kérdezte halkan és félve Louis
Tudtam, hogy fél a válaszomtól. De én magam sem vagyok tisztában ezzel. Nem tudom...... Nem tudtam mit válaszolni sem...
-Ne haragudj, ez nem tartozik rám.-kért elnézést zavartan
-Nem haragszom. És igen szeretem Iant, de csak mint egy barátomat és társamat.-válaszoltam neki
Egy kisebb megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait. Hirtelen egy furcsa hangot hallottam magam mellől, mitől megijedtem. Rémültem mocorogtam arrébb iszonyú fájdalmat okozva magamnak. A sebemhez kaptam , majd egy másik kéz is követte az enyémet.
-Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.-mondta aggodalmaskodva Louis
-Semmi baj, csak kérlek legközelebb inkább szólj mit csinálsz, hogy ne kapjak frászt a hangoktól vagy érintésektől.-mosolyodtam el halványan
Apró puszit kaptam az arcomra. Meglepett, de nagyon jól esett.
-Rendben.-mondta halkan

Nem figyeltem az utat csak magamban merengtem. Így viszonylag hamar megérkeztünk. Louis szólt előre, hogy kikapcsolja az övem, majd Liam pedig segít nekem kiszállni. Mikor engem kisegítettek Louisnak is segítségére siettek.  Ugyan nem láttam semmit, de el tudom képzelni mi történhetett, mikor meghallottam Louis fájdalmas felkiáltását.
-Louis!-szólaltam fel megrémülve
-Itt vagyok.-fogta meg kezemet, majd magához ölelt.-Ne aggódj, melletted vagyok.-suttogta hajamba
-Mi történt?-kérdeztem remegő hangon
-Semmi, csak rosszul mozdultam. Ne aggódj. Jól vagyok.-puszilta meg fejemet
-Sajnálom.-mondtam
-Nem a te hibád.-nyugtatott
-Dehogy nem! Minden az én hibám... Az hogy megsérültél, hogy kórházba kerültél, és hogy mindannyiótokat belekevertem ebbe.. Minden az én hibám...-remegett a hangom
-Könyörgöm ne sírj.-remegett Louis hangja is
Szorosan öleltem magamhoz. Hátamat simogatta nyugtatásképp, majd hajamba puszilt. Nem sírtam, mert visszafojtottam, de legszívesebben csak zokognék egész nap.

~Skyler~

Már kezdtem magam jobban érezni mikor Harry elvonult telefonálni, eszembe jutott a reggeli telefon hívás, egy nő hívta. Vajon megint megcsalhat? Nagyon ajánlom neki, hogy nem, mert nem látja többet a gyerekeit! Darcy talált egy aranyos szoknyát, ami felpróbált és jó is lett rá. Mi már a pultnál álltunk mikor Harry mögénk lépett. Kifizettem a szoknyát és mentünk is egy másik boltba. Darcy meglátta a játszóházat és elkezdett hisztizni, hogy ő oda be akar menni. Belegyeztünk, csak ne rendezzen fesztivált a pláza közepén. Mi addig leültünk kint és néztünk ahogy játszik. 

- Rosszul vagy? - kérdezte érdeklődve Harry. 

- Nem. - válaszoltam kedvtelenül. 

- Megint mi bajod? - húzta fel a szemöldökét. 

- Nem megint, hanem még mindig. 

- Skyler, én nem akarok veszekedni veled! - fogta meg a kezem. 

- Anya, apa mehetünk! - jött ki Darcy, amin nem kicsit csodálkoztam. Segítettem neki felhúzni a cipőjét és mentünk a kocsihoz, mert még haza kell menni összeszedni pár cuccot Darcynak és indulunk Holmes Chapelbe. Egész úton csendbe voltunk, Darcy bealudt én meg csak kifelé bambultam, Harry pedig az utat figyelte, de végül megszólalt. 

- Nem akarod megbeszélni? 

- Nincs mit rajta megbeszélni. - sóhajtottam. 

- Skyler, akarod még ezt az egészet? - tette fel a nagy kérdést. 

- Harry én akarom az esküvőt és a gyereket is! Én azt nem akarom, hogy a két gyerekünk ilyen helyzetbe nőjön fel! 

- Milyenbe? 

- Szinte egymáshoz se érünk! Megcsalsz és alig vagyunk együtt úgy mint igazi család! 

- Nem csallak meg! 

- Reggel felvettem a telefonod és egy nő szólt bele, és azt mondta: "Szia, Kicsim nem tudunk ma a szokott helyen találkozni!" Szóval nekem ne add be, hogy nem csalsz meg, megint! - emeltem ki. 

- Tudod miért megyünk igazából Holmes Chapelbe? - húzta fel a szemöldökét. 

- Azért, hogy elvigyük Darcyt. 

- Nem, azért, mert ott lesz az apám és a nagynéném, a másik mamám, akik már várják, hogy megismerjenek! A nagynéném Londonba volt egy hétig és minden nap találkoztam vele, de mindig volt valami más dolga, így nem tudtalak neki bemutatni! 

- Azt várod, hogy ezt el is higgyem? 

- Akkor majd meglátod! Nem az én hibám, hogy nem érünk egymáshoz! Te mentél volna el Dean-el! 

- Elmentem volna, mert téged és a két gyereket akartam védeni! Ha el is mentem volna, nem azért mert szerelmes vagyok belé, hanem azért ment nem akartam még jobban veszélybe sodorni a családom! 

- Én azt hittem, hogy már nem vagy belém szerelmes. - mondta szomorúan. 

- Te leszel az-az ember akit életem végéig szeretni fogok! 

- Én is szeretlek! - fogta meg a kezem. 

- Még nem szent a béke, de már alakul! - mosolyogtam. 

Megérkeztünk, Darcy pont akkor kelt fel, így még elég kómás volt. Anne rögtön kint termett, utána jött még pár ember, mire Darcy kicsit megijedt, gondolom azt hitte, hogy rajongók, tőlük fél! Rögtön a lábam mögé menekült. Anne és Robin két puszival köszöntött minket, ahogy a többiek is. 

- Anya, ki ez a néni? - kérdezte halkan Darcy, egy nőre nézve aki Harryt ölelgette. 

- Kicsim, ugye tudod, hogy nagyon szép családod lett? - kérdezte ránk nézve. 

- Tudom! - mondta büszkén. - Ő a kislányom Darcy és a jövendőbeli feleségem Skyler. - mutatott be minket. - Ő pedig a nagynéném Amanda. - kezet fogtam a nővel, aki utána meg is ölelt. Darcy elé leguggolt és elmosolyodott, Darcynak nem is kellett több megölelte. Harry mögém lépett és átkarolt. 

- Szeretlek! - suttogta a fülembe, de szerintem mindenki hallotta. 

- Én is! - mosolyogtam. 

- Anya! - jött hozzám Darcy. - Mikor mondjátok el a kis tesóm? - kérdezte hangosan, hát már nem kell! 

- Skyler, terhes vagy? - akadtak fent Anne szemei. 

- Igen. - mosolyogtam boldogan. 

- Fiú vagy lány? - kérdezte kíváncsian Amanda. 

- Remélem fiú! - mondta Robin és Harry egyszerre. 

- Még nem tudom. - ráztam a fejem. 

Mindenki kiörülte magát, így bementünk a házba. Még elég sok rokona jött Harrynek, megismerkedtünk a nagymamájával is, aki már egy kicsit öregszik, de élet vidám egy néni. Darcy rögtön a szívébe zárta és ez fordítva is igaz! Megmutatta a játékait, viszont a vacsoránál levágta a hisztit. 

- Nem eszem meg! - nézett szipogva apukájára, aki már megszólalt volna, de én nem hagytam. 

- Nem válogatsz ugye? - húztam fel a szemöldökömet. 

- De! - sírt. 

- Ha nem ízlik fel lehet állni! - mutattam a nappali felé. Felpattant a székről és tovább sírva bement. 

- Most miért küldted el? - húzta fel a szemöldökét Harry. 

- Nem játszik a kajával, ha meg igazán éhes lenne nem válogatna! - néztem rá csúnyán. 

5 perc elteltével Darcy mellém lépett és elkezdte halkan mondani: 

- Visszajöhetek? - nézett fel rám kiskutya szemekkel. 

- Megeszed? - húztam fel a szemöldökömet. Bólintott így segítettem neki visszaülni. Jó ízűen megbírta enni a húst, szóval éhes lett. Mindenki megdicsérte, hogy milyen szépen evett és, hogy milyen aranyos kislányunk van. Miután segítettem Annek elmosogatni leültünk a konyhába, csatlakozott hozzánk Amanda is. Beszélgettünk rengeteg mindenről, de talán a legjobb témánk a normális gyereknevelés. 

- Harry elkényezteti? - kérdezte Amanda. Ekkor belépett Harry és leült mellém. 

- Még jobban kényeztetném, ha hagyná! - válaszolt helyettem. 

- Nem akarom, hogy pláza picsa legyen a lányomból! 

- Azt nem hagyom! - rázta a fejét Anne. 

- Mikorra tervezitek az esküvőt? - kérdezte Amanda. 

- Július 23. 

- Akkor született Darcy és a banda is! - lépett be Robin. 

- Igen! - bólintottunk. 

- Anya! - kiabálta Darcy mire mindenki a nappaliba ment. Kislányom a szoba közepén állt pisis ruhába. Csak megfogtam a fejem. 

- A te lányod! - veregettem meg Harry vállát. 

- Nem én szültem! - nyújtotta ki a nyelvét. 

- Folytassam? - húztam fel a szemöldökömet. 

- Inkább átöltöztetem. - sóhajtott. Odalépett hozzá és felemelte, de távol tartva magától. Mi csak nevetve ültünk le és folytattuk beszélgetésünket, Harry és Darcy viszonylag gyorsan végzett az átöltözéssel. 

- Anya. - lépdelt felém, felmászott a kanapára és hozzám bújt. 

- Álmos vagy, picur? - nem válaszolt csak bólogatott és lehunyta szemeit. 

- Mennünk kéne nem? - kérdezte Harry. 

- Nekem mindegy! - rántottam vállat. 

- Maradjatok itt! - vágta rá rögtön Anne. 

Belementünk, Harrynek úgy is van még itt cucca, és Gemmának is amiből én vettem el pár ruhadarabot. Darcy persze mikor leraktuk a szobába az ágyra felébredt és közölte, hogy velünk szeretne aludni, de Anne mondta, hogy aludjon velük, amibe rögtön belement. Amanda Gemma szobájába alszik és közölte, hogy ne legyünk túl hangosak.